Pellegrini kilép a Smerből

Peter Pellegrini Besztercebányán jelentette be ünnepélyesen, hogy hátad fordít a Smernek.
Besztercebánya |

Nem jelentett különösebb meglepetést Peter Pellegrini szerdai bejelentése, hogy távozik a Smerből. Elemzők szerint ez hatalmas érvágás lesz a Smer számára, akár választói felét is elveszítheti, miután Pellegrini megalapítja saját pártját.

Azt, hogy Pellegrini és a Smer elnöke, Robert Fico útjai elválnak, egy ideje egyikük sem titkolta. Pellegrini néhány hete nyíltan felszólította Ficót, távozzon a pártelnöki posztról. Ő erre nem volt hajlandó, ezért csak idő kérdése volt, mikor távozik a pártból annak alelnöke, a korábbi kormányfő. S bár az utóbbi napokban Fico állítólag felajánlotta neki a pártelnöki posztot, Pellegrini nemet mondott.
„Közvetlenül Ficótól nem hallottam ezt az ajánlatot, de eljutott hozzám a hír. Személyesen hetek óta nem találkoztunk, nem beszéltünk. Nincs értelme, hogy olyan emberek, akiknek más a jövőképük, egy asztalhoz üljenek, ezért döntöttem úgy, távozom a Smerből, a párt alelnöki posztjáról, s ha úgy akarják, a parlament alelnöki posztjáról is lemondok” – mondta szerdán szülővárosában, Besztercebányán tartott sajtótájékoztatóján Pellegrini. Azt is hozzátette, neki nincs kedve a párton belüli csatákhoz és taktikázáshoz, ez Fico terepe.

Fico szerdán egész nap kerülte az újságírókat, délután a közösségi portálon egy bejegyzésben reagált. „Sok sikert kívánok Peter Pellegrininek. Sajnálom, hogy nem fogadta el a pártelnöki posztot, főleg azok után, hogy a Smer államtitkárnak, miniszternek, parlamenti alelnöknek, miniszterelnök-helyettesnek majd kormányfőnek is jelölte. A Smer folytatja szociális politikáját, a szociális állam értékeinek védelmét” – közölte Fico. 

Viszont nem lesz könnyű helyzetben a párt: úgy tűnik, a Smer struktúráinak minden szintjéről többtucatnyian követik Pellegrinit. A Smernek 37 parlamenti képviselője van, legalább tízen biztosan csatlakoznak hozzá, ami azt jelentené, hogy frakciót alapíthatnak. 

A fő probléma akkor jön, amikor Pellegrini bejelenti, hogy új pártot hoz létre. Politikai tömörülése egy nemrég készült felmérés szerint akár a Smer választóinak felét is elragadhatja.

Még kiéleződhet a harc Pellegrini és Fico között

Pellegrinit az elmúlt években egyfajta aduászként tartotta magánál Robert Fico pártelnök. Amikor valakit egy botrány után el kellett távolítani egy posztról, rendszerint Pellegrini került a helyére. Ez történt 2018-ban is, amikor Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása után magát Ficót váltotta a kormány élén. 

Miután a Smer jelentős vereséget szenvedett el az önkormányzati, az európai és a parlamenti választáson is, egyre inkább éleződött a konfliktus Fico és Pellegrini között. „Eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahonnan már egyszerűen nincs tovább” – mondta a Smer korábbi alelnöke, aki saját bevallása szerint hamarosan minden, párton belül betöltött tisztségéről lemond. Azt, hogy mikor jelenti be új pártjának létrehozását, még nem pontosította. 

Akik rossz néven vették

A Smer több képviselőjét meglepte Pellegrini döntése. A párt európai parlamenti képviselője, Monika Beňová, aki korábban kiállt Pellegrini mellett, a lépést átverésnek könyvelte el. „Sajnálom, hogy Peter mindennemű párton belüli párbeszédet és vitát elkerülve hozta meg döntését, ez nem igazán korrekt lépés velünk szemben” – közölte a közösségi portálon Beňová. 

Ján Richter, a Smer korábbi munkaügyi minisztere azt nehezményezte, hogy Pellegrini nemet mondott Fico ajánlatára, aki azzal a feltétellel kínálta fel a pártelnöki posztot, hogy továbbra is lesz beleszólása a párt irányításába, finanszírozásába, valamint a jövőben megvétózhatja majd a Smer választási listáit. „Meglep, hogy nem fogadta el az elnöknek ezt a nagylelkű ajánlatát” – fogalmazott Richter.

Fico minden jel szerint nehezen viselte Pellegrini távozását, a Sme napilap újságírója reggel elérte őt az Országos Rendőr-főkapitányság előcsarnokában, ahova azért érkezett, hogy vallomást tegyen a volt főügyészt, Dobroslav Trnkát érintő ügyekben. A kihallgatással kapcsolatban nem mondott semmit, az újságírót pedig az ujjával lökdöste és azt hajtogatta neki, hogy maradjon ott, ahol áll. 

Ki az ellenség?

Pellegrini szerdán úgy fogalmazott, nem a Smerrel akar harcolni, hanem az aktuális kormánykoalícióval, Igor Matovič (OĽaNO) politikájához akar alternatívát felkínálni, mert továbbra is azt gondolja, hogy a szociális demokráciának megvan a helye az országban. A körvonalazódó pártjáról viszont ettől többet nem igazán sikerült megtudni. Annyit mondott, hogy új mozgalma – ha létrejön – a szociális demokrácia alapelveire fog épülni, s elutasítja, hogy liberális politikát folytatna. Megjegyezte azt is, hogy távozásával Fico lehetőséget kap arra, hogy pártját szélsőségesen jobbra kormányozza, úgy ahogy ezt már jóval korábban bejelentette. 

Matovič megüzente Pellegrininek, sem most, sem a jövőben nem kíván együttműködni Pellegrinivel, aki szerinte az elmúlt 20 évben csak azt igazolta, hogy mindig is a maffia oldalán állt. „Én ugyanolyan kétes embernek tartom a bűncselekmények elkövetőit és azokat, akik falaznak nekik. Amikor azt mondtam, nem fogunk együttműködni a Smerrel, akkor ez alatt a párt klónjait is értettem” – mondta Matovič. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?